top of page

London

2019. február 10-én a Budapest-London (Stansted) repülőjárattal (Ryanair) a reggeli órákban érkeztem meg Londonba, kollégámmal Steiner Csillával.

Utazásunk célja szakmai látogatás a St. Catherine Catholic Primary Schoolban, London West Drayton külvárosában. A korábban lefoglalt szállásunkat kicsit nehézkesen foglaltuk el. A panzióban egy véletlen folytán, de rajtunk kívül eső okból, nem várt minket senki. Ezért a délutánt Anita Reardonnál, iskolai pártfogónknál töltöttük. Középiskolai barátság fűz az iskolában tanító Anita Reardonhoz, aki pártfogónk volt a látogatás alatt, és lehetővé tette számunkra, hogy belülről megismerjük egy angol iskola működését. Utazásunk célja volt többek között megismerni az angolszász modellben az integrációt, felzárkóztatást, a digitális eszközök tanórai használatát, a tankönyv nélküli tanítást és az óvoda iskola átmenet biztosítását.

Hétfőn reggel meghívást kaptunk a tanáriba, ahol rövid bemutatkozás után részt vehettünk a heti rendszerességű, hétfő reggeli tantestületi megbeszélésen, ahol a tantestület még a gyerekek fogadása előtt egyeztette a heti programokat. Ezt követően bepillantást nyertünk a diákok reggelenként zajló gyülekezésébe (Assembley), amelynek témája aznap a biztonságos internet használata volt. Saját órarendünk, programjaink és látogatásunk céljának egyeztetése után az igazgatónő bemutatta az intézményt, oktatási-nevelési programjukat, majd kolléganőmmel mi is bemutattuk saját iskolánkat.

A második napon matematika, környezet, angol és informatika órákat nézhettünk meg az ottani negyedik és ötödik osztályban (itthon harmadik, negyedik osztály). A délutáni órákban a környéket fedeztük fel.

Szerencsénk volt részt venni egy olyan iskolai ünnepségen, ahol a reggeli Assembley keretében a diákok a szülőknek adtak elő egy kis színdarabot. Az igazgatóhelyettes felhívta a szülők figyelmét a fotó és videó készítés szabályaira, de úgy láttam, ez a szülőket nem tántorította el attól, hogy felvételeket készítsenek a gyerekekről. Aznap az első és második osztályban látogattunk tanórákat. A délutánt a Kew Gardenben, a királyi kertben töltöttük.

Csütörtökön informatika és erkölcstan órákon, valamint fejlesztő órákon voltunk. Úgy tapasztaltam, a nagy létszámú osztályokban 2-3 pedagógiai asszisztens állandó jelenléte teszi lehetővé az integrációt, és az egyéni bánásmódot. Az informatika és a rajzóra ötvözése nagy hatással volt rám. A gyerekek a pop-artban szereztek tapasztalatot, saját önarcképükkel végezték el a design feladatot. A számítógépen elkészített munkájukat helyben kinyomtatták színesben, és a rajz füzetükbe ragasztották be. Miután végeztünk az iskolában, beutaztunk London belvárosába és megnéztünk egy igazi Broadway musicalt, a Mamma Mia!-t.

Pénteken az iskolaelőkészítő évfolyamon töltöttük a napot, ahol tapasztalatot szerezhettünk az óvoda-iskola átmenet angliai gyakorlatából. Délután a Tate Modernben és a Victoria and Albert Museum-ban néztünk kiállításokat. Este közös vacsoránál búcsúztunk el vendéglátóinktól.

Szombaton délelőtt utaztunk vissza Budapestre.

RECENT POSTS:
SEARCH BY TAGS:
bottom of page