2019. július 14-én, késő délután indultam Easyjet járattal London-Gatewick reptérre, majd közvetlen vonattal értem el Brightont.
Már másodszor voltam olyan szerencsés, hogy az English Language Centre nyelviskolában tanulhattam, ahol a korábbiakhoz hasonlóan rendkívül felkészült oktatók, lelkes kollégák és jó hangulat fogadott.
Késő este érkeztem a házigazdáimhoz – melyről Őket levélben értesítettem már korábban – így természetesen vártak, teával kínáltak s elmondták a másnap reggel programját. Bemutatkoztam a fiatal olasz kolléganőnek, aki lakótársam volt arra a két hétre, de másik nyelviskolában tanult.
Külön öröm volt, mikor szállásadóim elmesélték, hogy ők októberben Budapestre érkeznek négy napra. Természetesen felajánlottam, hogy velük töltök egy hosszú délutánt és mesélek varázslatos fővárosunkról.
10 percnyi sétára laktam az iskolától, minden nap gyalogoltam a gyönyörűen felújított sorházak között s az utcák végén már látszott a tenger.
Ebben az évben 6-féle tanártovábbképzési kurzus volt az iskolában, az én Mindfulness kurzusomon 11-en voltunk - Németországból, Spanyolországból, Finnországból, Braziliából és hárman Magyarországról.
Tanárunk, Lawrence Body éveken keresztül a malagai egyetemen tanított, saját kidolgozású tematikáját ültette át erre a két hetes nyári kurzusra.
Az első nap délelőttjén minden kolléga – kb. 60-an, a világ különböző részeiről – többféle ismerkedési játékban vettünk részt s a csoportokba rendeződés különböző technikáinak elcsenésére is alkalmunk nyílt.
Az együtt töltött másfél óra után, mindannyian saját kurzusunkon folytattuk az ismerkedést.
A bemutatkozásból kiderült, hogy ketten alsó tagozaton tanítunk, többen felsőben és gimnáziumban, de az egyetemi oktatásból is érkeztek fiatal kolléganők.
Lawrence előadásából megtudtuk, hogy több, mint 20 éves múltja van a felsőoktatásban a Mindfulness témának. Örültem, hogy iskolánkból az elsők között tanulhattam erről a szakterületről s szeptember óta gyakorlom is diákjaimmal.
Minden oktatási egységet egy rövidebb-hosszabb relaxációval kezdtünk s bár én nem tanultam korábban ilyet, ott nagyon könnyen átadtam magam a vezetett meditálásnak.
Tanárunk több interjú-videó megmutatásával fejlesztette szókincsünket, érzékenyített a téma iránt. Mindannyian kerestünk valami új utat, amit tanítási gyakorlatunkba beépíthettünk, mert a gondok mindenütt nagyon hasonlóak voltak – rohanó szülők, túlterhelt gyerekek és pedagógusok.
A Mindfulness határtudományaival is megismerkedtünk. Az empátia, a bölcsesség, az együttérzés, az érzelmi intelligencia tanulmányozása elengedhetetlen ebben a témában. Gyakoroltuk a hozzájuk társuló 7 alapérzelem jellemzőinek észlelését, felismerését a bemutatott fényképeken, festményeken, egymáson és persze önmagunkon.
Louis Armstrong: What a wonderful world című dalát hallgatva, a szövegét olvasva és az előadó arckifejezését néha kimerevítve, Lawrence rádöbbentett minket arra, hogy a nonverbális eszközök „olvasásából” néha többet tudunk meg, mint az áradó zenéből és a szavakból. Az elemző feladat végére még a dal valós jelentését, a szegregáció elleni küzdelmet, Martin Luther King szerepét is sikerült megfejteni.
Többféle zene bemutatásával, hallgatásával érzékenyített mindannyiunkat, hogy merjük átélni, vállalni az érzéseinket és jelenítsük is meg mások számára is érthetően. Pedagógusként ez különösen fontos a mindennapjainkban, hiszen tanítványaink számára példaként szolgálunk. A különféle zenei stílusok hallgatásakor vagy festmények elemzésekor mindig fontos volt a levont következtetés – pl. Változtass kis dolgokon! Ismerd meg mindkét oldalt! Találd meg, mivel tudod feltölteni az érzelmi tankodat!
Egy teljes péntek délutánt töltöttünk a Seven Sisters természetvédelmi területen, a tenger hullámait hallgatva, a domb tetején meditálva. Itt nem csak a táj szépsége, Lawrence nyugodtsága és mély elköteleződése a téma iránt volt különösen megkapó, hanem Miskolcról érkezett kolléganőm figyelmessége is. A meditáció után szekszárdi bort kínált körbe, mindannyian mondtunk pár szót a feltörő érzéseinkről, majd még beszélt Magyarország híres borvidékéről. Különösen páratlan pillanat volt. Ahogy az is, mikor a tengerbe ömlő kis folyócska partján sétálva találtunk a kavicsok között egy megírtat.
A meditáció és a mindfulness kapcsolatát elemeztük, majd az Eat, pray, love című filmrészlet megbeszélésével kerestük a kapcsolódási pontokat – természetesen saját életünkhöz és tanítási gyakorlatunkhoz is.
Fantasztikus volt az utolsó délelőttre szervezett közös bemutató, ahol mindannyian megosztottuk egy platkáton, ki mivel gazdagodott abban a két hétben – ki a megtanult IKT eszközét ismertette a gyakorlatban, ki az elkészített bábjait, posztereit, én a Mindfulness óra részletemet meséltem el az érdeklődőknek.
Az órákon megtanultak egy új utat nyitottak mind a szakmai, mind a privát életemben.
A kint megvásárolt könyv olvasása megerősített abban, hogy gyakorlással tanítványaimat is érzékenyíthetem és éberebbé tehetem.
Az iskola a színvonalas oktatáson túl a tapasztalatcseréről és a kötetlen beszélgetésekről is gondoskodott. Kétszer voltunk a helyi amatőr színház előadásán, kétszer filmvetítésen a nagy előadóban és az ismerkedési és búcsúest is remek helyszín volt az angol gyakorlására.
Nagyon hálás vagyok az idei év tapasztalataiért és élményeiért, melyekhez újra az Erasmus+ pályázaton elnyert ösztöndíjjal és a Tempus közalapítvány támogatásával jutottam.
Külön köszönöm iskolánk pályázatíró csapatának a rendíthetetlen elköteleződést, és a hatalmas munkát.
