top of page

Uusikaupunki, Finnország


Iskolánkban most indult a kétéves „Sharing4caring” című Erasmus+ KA229-es projekt, melynek során mind az öt résztvevő országban (Finnország, Olaszország, Spanyolország, Portugália, Magyarország) lesznek diáktalálkozók, melyekre iskolánkból 5-5 diák fog utazni. A következő tanév végén érkeznek majd intézményünkbe a vendégek, amikor a kiutazó diákok szállásolják el korábban megismert partnereiket.

A projekt keretében először egy tanári találkozóra került sor Uusikaupunkiban, Finnországban, a projekt koordinátorának iskolájában (Uudenkaupungin Yhtenäiskoulu) 2019 szeptemberében. A találkozón minden országot két tanár képviselt, tőlünk Lőrincz Katalin, a projekt felelőse és Bem Tímea Erasmus+ projekt-koordinátor utazott.

A találkozó fő célja az ismerkedés és a projekt részletes megtervezése volt. Kitűztük a találkozók pontos időpontjait és időbeosztását, megállapodtunk a diákok kiválasztásának módszereiben, létrehoztuk a kommunikációs felületeket, megnyitottuk az eTwinning felületén is az együttműködést.

A találkozó során a szakmai megbeszélések mellett volt idő az iskola megismerésére, óralátogatásokra is. Az igazgató rövid előadáson mutatta be intézményét, majd másnap egy iskolatúrára is elvitt bennünket. A finn iskola felszereltsége bámulatba ejtő, érdemes megnézni az alábbi képeket. A legfontosabb tapasztalat mégis a nyugodt, támogató légkör, ami az egész finn oktatásra jellemző.

Az iskolában eltöltött idő mellett vendéglátóink egyéb programokról is gondoskodtak, hogy minél kötetlenebb légkörben ismerhessük meg egymást. Volt közös vacsora, hajós kirándulás Haidus szigetére autentikus szaunaprogrammal és közös városnézés Turkuban.

A látogatásról a helyi újságban is megjelent egy cikk.

A finn mobilitásról az alábbi összefoglaló videót olasz partnerünk készítette:

Az uusikaupunki-i látogatás után Helsinkiben is megtekintettünk egy középiskolát, a Kallion lukio-t, ahol magas színvonalú, projektmódszerre épülő oktatás folyik. Az utolsó fotón a "DÖK" helyisége látható. :)

RECENT POSTS:
SEARCH BY TAGS:
bottom of page