top of page

Izlandi vendégek iskolánkban


2019. október 5-12 között Erasmus+ KA2 projekt keretében 8 izlandi diák és 2 tanár vendégeskedett iskolánkban. Az izlandi tanulókat iskolánk diákjai (10.a és b valamint 12.b osztályosok) látták vendégül.

A „Wasser, Schatz der Natur” elnevezésű projekt munkanyelve a német nyelv, témája a két ország geotermikus és a vízenergia hasznosítása. A program összeállításakor igyekeztünk kultúránk megismertetését összekapcsolni fő témánkkal, a vízzel.

Először iskolánkkal ismerkedhettek meg vendégeink, majd tanulóink prezentációival, melyeket magyarországi geotermikus energia felhasználásáról illetve a vízierőműveinkről készítettek. Nem maradhatott el a témához kapcsolódó kémia, illetve fizika órák látogatása sem.

Kirándulásaink is a fő témára fókuszáltak: hétfőn budapesti sétahajózás, kedden esztergomi városnézés után a Duna-Múzeum, a „Te mekkora lábon élsz?” múzeum-pedagógiai foglalkozás és egy interaktív kiállítás megtekintése volt. Az interaktív kiállítás a vízenergia hasznosításának és a dunai hajózásnak a történetét, a Balaton élővilágát és a vízszennyezés környezeti hatásait mutatta be. Szerdán Budapest nevezetességeit néztük meg, majd a Széchenyi-Gyógyfürdőben kaptunk tájékoztatást a Széchenyi Gyógyfürdő – Fővárosi Állatkert - Főtáv közös projektjéről. Csütörtökön Hévízre látogattunk, ahol szakmai vezetéssel ismerkedtünk a Tófürdővel. Pénteken néhány kvíz után (az előző programokról) a Szemlő-hegyi barlang (a termálvíz alakította ki) megtekintése zárta a programot.

Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani tanulóink családjainak, akik a vendég diákok elhelyezésében segítettek.

Köszönjük a Hévizi Tófürdő és a Széchenyi Gyógyfürdő vezetőségének, hogy lehetővé tették számunkra a fürdők megtekintését, szakszerű kalauzolásukkal sok érdekes információhoz juttatták tanulóinkat.

Mind az izlandi és a magyar tanulók mind a vendég tanárok visszajelzései alapján egy nagyon sikeres hetet zártunk. Vendégeink rengeteg kulturális élménnyel, plusz tudással (fizika, magyar történelem, német nyelv) utaztak szombaton haza.

A projekt márciusig online munkával folytatódik, majd mi látogatunk Izlandra.


Film about the visit to Budapest: https://youtu.be/ahK8BsMYC_A


RECENT POSTS:
SEARCH BY TAGS:
bottom of page