top of page

Job shadowing Szicíliában




Az őszi szünetben két kollégánk látogatott el a siracusai Liceo Orso Mario Corbino Siracusa iskolába tapasztalatcsere céljából. Beszámolóik alább olvashatók.


Csapó József Péter


Egyik kollégám, Lőrincz Katalin javaslatára jelentkeztem az „Élményközpontú oktatás a Z generációért” című Erasmus projekt job shadowing mobilitására, amely 2021.10.21-én kezdődött. A projekt jellegét tekintve job shadowing, melynek keretein belül lehetőségünk nyílt kapcsolatba kerülni és tanulni több, a Szirakúzai Liceo Orso Mario Corbino középiskolában tanító pedagógussal. Kollégámmal azzal a céllal utaztunk Szirakúzába, hogy tanulmányozzuk az iskola által kínált szakköröket, tanítási gyakorlatokat cseréljünk, illetve megfigyeljük az iskola infrastruktúrájának szerepét az élményközpontú pedagógia megvalósításában. Az iskola külön – a természettudományok tanítására fókuszáló – tagozattal rendelkezik. Így számomra angol-és földrajz szakos tanárként egyaránt hasznosnak bizonyult a projektben való részvétel.

A mobilitás során lehetőségünk nyílt megtapasztalni, hogy a különböző tudományok tanításához mennyire elengedhetetlen a felfedeztető tanítás. A diákok számára azon ismeretek elsajátítása a legkönnyebb, melyekhez saját tapasztalatokat is tudnak kötni. Természetesen megvan a tankönyveknek is a helye az oktatás folyamatában, de a természettudományok oktatásából nem zárhatóak ki a kísérletek és a megfigyelések. A mobilitás során gyűjtött tapasztalatimból tanulva magam is igyekszem majd a saját természetismeret- és földrajzóráimat különböző kísérletekkel és megfigyelésekkel emlékezetesebbé és érdekessebbé tenni. Ez azért is kiemelt fontosságú, mert az oktatás ezen szemléletével lehetséges igazán sikeresen felkészíteni a diákokat egyetemi tanulmányaikra. Az általunk megtekintett iskolában a természettudományokat tanító pedagógusok között jelentős szakmai együttműködést figyeltem meg. Ezen erős és kooperációra épülő szakmai együttműködéssel az iskola természettudományos munkaközössége megvalósítja a 21. századi oktatás egyik legfontosabb elemét, az interdiszciplináris tanítást. A jövőben mi is törekedni fogunk hasonló szakmai együttműködés kialakítására kollégáinkkal. Összességében a kollégámmal folytatott közös munkát sikeresnek értékelem, mivel a Liceo Orso Mario Corbino középiskolában tanító pedagógusok megfigyelése, illetve a velük folytatott szakmai megbeszélések során gyakorlati tapasztalatot gyűjtöttünk mind az angol nyelv, mind a természettudományok élménypedagógiai alapú oktatásában. Hisszük, hogy az általunk látottakat képesek leszünk beépíteni pedagógiai tevékenységeinkbe.


Lőrincz Katalin


Ezt a látogatásunkat mediterrán hurrikán, Etna kitörés és iszonyatos árvizek kisérték.

Sajnos, az időjárási körülmények miatt az iskolát egész hétre bezárták, így két alkalommal sikerült csak látogatást tenni, a többi napokon online találkoztunk vagy szakos kollegák lakására voltunk hivatalosak teázással egybekötött beszélgetésre.

Beszélgetéseink és iskolalátogatásaink alkalmával több dolgot vitattunk meg, látogattunk meg:

· Iskolafolyosó múzeum

· Tanári interaktív szobák

· Belső könyvtár

· Aula, hangszertároló, koncertterem

· Felújított osztálytermek egyes asztalokkal – pandemiás helyzetre adaptálva

· FCL classroom managament: forgószékek, tárolók, csoportmunka lehetőségek

· Az iskola története – fejlődése, átállás CLIL órákra (Cambridge támogatta rendszer megismerése) - tapasztalat csere

· Erasmus projektben szerzett tapasztalatok megosztása

· Hacking Hate projekt eredményeinek értékelése

· Szakmai továbbképzési lehetőségek

Összességében, bár a látogatás nem a tervek szerint zajlott, olyan tapasztalatokat szereztünk a Liceo Orso Mario Corbino munkatársai jóvoltából, amelyek nemcsak ötlettárunkat gazdagították, hanem megmutatták, hogy rendkívüli körülmények között mit lehet tenni, hogyan lehet túlélni.


RECENT POSTS:
SEARCH BY TAGS:
bottom of page