top of page

Málta - Andainé Magasvári Monika




Nekem ez a kurzus volt a második Erasmus+ kurzusom, ezért sok tapasztalattal még nem rendelkezem. Azt viszont örömmel tapasztaltam, hogy az Executive Training Institute Malta, vagyis az ETI elképesztő profizmussal mindent megtett, hogy a résztvevők maximális biztonságban és kényelemben érezhessék magukat. Gondoskodtak a reptéri transzferről, a szállásommal kapcsolatos felmerülő problémát még utazás előtt megoldották, a tantermek kényelmesek és légkondicionáltak voltak, a kurzus vezetője pedig rendkívüli módon felkészült, ugyanakkor türelmes, empatikus tanár volt. A kurzusban ígért programot maradéktalanul megvalósítottuk. Aktívan tudtunk részt venni a foglalkozásokon, ahol a munka együttműködve, illetve csoportos projektekben folyt. Lehetőséget kaptunk egyéni gyakorlásra is, ilyenkor a tanár mindig szem előtt tartotta, hogy a résztvevők nem egyformán haladnak az anyag elsajátításában. A csoportban zajló beszélgetések az IKT- és pedagógiai ismereteink cseréjét ösztönözték. A kurzus kiváló lehetőség volt a nyelvi tudás fejlesztésére is. Az iskola által szervezett kirándulások lehetőséget adtak az ország kulturális örökségének és természeti szépségének megismerésére.



A kurzus részletes programja:


TEL
.pdf
Download PDF • 103KB

RECENT POSTS:
SEARCH BY TAGS:
bottom of page